Gyakorlati HR alapok képzés

Bérlet, tetszőleges indulástól számított 1 évig, (10 vagy 14 nap,  9.30 – 16.30)

A program egyrészt azoknak szól, akik HR szakembereként vagy vezetőjeként szert tettek már némi HR-es tudásra és gyakorlatra, de szeretnék ezt a tudást bővíteni és mélyíteni. Másrészt szól azoknak a HR területen dolgozó szakembereknek, akik eddig egy-egy részterületért feleltek, azt ismerték csak, és szeretnék tudásukat a HR szakma egészére kibővíteni. Harmadrészt szól azoknak a szakterületi vezetőknek, akik szeretnének HR területre átmozogni, vagy a közelmúltban ezt tették, és ezért szeretnének alaposabb HR szakmai alapismeretekkel rendelkezni.

A résztvevők a program végére alaposabban is megismerik az összes főbb HR szakmai terület működését a gyakorlatban, és az ezek alakítását befolyásoló tényezőket. Képesek lesznek saját vállalatuknál is felépíteni vagy fejleszteni a különböző HR szakterületeket. Újdonság, hogy erre a képzésre modulárisan is lehet jelentkezni a tartalmakból tetszőlegesen választva.

Mit ad ez a képzés?

  • HR stratégiai szemmel és vállalati üzleti szemlélettel történő rátekintést a témára.
  • Egy erős gyakorlati áttekintést a főbb HR területek alapjairól, felépítésük mozgatóiról és szervezésükről.
  • A lehetséges működési módok előnyeit, hátrányait, és hogyan válasszunk ezek közül hatékonyan.
  • Eszközöket és strukturált módszertant a folyamatok hatékony felépítéséhez.
  • Többféle ötletet és javaslatot saját HR gyakorlatuk továbbfejlesztéséhez

Milyen módszereket használunk?

  • Szakmai szempontok bemutatása konkrét üzleti helyzeteken és praktikus szemléltető modelleken keresztül.
  • Kiscsoportos workshopok – egy-egy téma 3-4 fős kiscsoportokban való átgondolása.
  • Kérdőívek, szakmai checklist-ek.
  • HR szakmai modellek és gyakorlati alkalmazásuk bemutatása.
  • Saját gyakorlat értékelése, és saját vállalati fejlesztési terv kidolgozása.
  • Saját HR szakmai és üzleti partneri szerep értékelése és továbbfejlesztése.

Milyen témákkal foglalkozunk?

  • Toborzás és kiválasztás és employer branding
  • Onboarding folyamatok építése
  • Dolgozók és vezetők fejlesztése
  • Teljesítményértékelés
  • Vállalati kommunikáció és wellbeing
  • Értékrend, kultúra és elkötelezettség fejlesztése
  • Kompenzációs struktúrák
  • HR adminisztráció csökkentése
  • HR analitika és adat alapú HR
  • HR business partneri szerep

Technikai részletek:

Oktató:       Jakobsen Petra és Bárdos Andrea

Időpont:     Bérlet, tetszőleges indulástól számított 1 évig,                                                       (10 vagy 14 nap;  9.30 – 16.30)

Helyszín:   Virtuális, élő (Zoom) 

Ár:              

  • 10 alkalmas bérlet* 440.000,- Ft + Áfa (558.800 Ft)
  • 14 alkalmas bérlet 580.000,- Ft + Áfa (736.600 Ft)

A képzés sikeres teljesítését oklevéllel igazoljuk.

*10 alkalmas bérlet vásárlása esetén a regisztrációt követően választható ki a 10 kívánt tartalom / nap. Ezeket legkésőbb az adott képzési nap előtti 14 naptári napon belül lehet módosítani. (A bérletek 1 évre szólnak.)

 

A bekapcsolódásnak nincs szakmai előfeltétele, előképzettséget nem igényel. A meghirdetett program bejelentés alapján folytatott képzés. A program elvégzése után tanúsítvány kérhető, mely csak a program elvégzését igazolja, szakképesítést és szakképzettséget nem tanúsít. A tanúsítvány munkakör betöltésére, illetve tevékenység folytatására nem jogosít.

A Flow Consulting Kft. felnőttképzési nyilvántartásba vételi száma: B/2020/000182


Flow-ba hozunk Téged is!